Megfelelően kiválasztott és jól átgondolt háttér nélkül a legizgalmasabb programok is csorbát szenvedhetnek, ezért fontosnak tartjuk, hogy az utazás, szállás, étkezés tervezését ne hanyagoljuk el.
Elsősorban programszolgáltatást végzünk, de hogy megkönnyítsük az Ön dolgát, és hogy a technikai feltételek is megfelelő összhangban legyenek a programtartással, vállaljuk a megfelelő háttér megszervezését is. Részletes tájékoztatást adunk többféle lehetőségről, hogy Önnel együtt kiválaszthassuk a céljainknak leginkább megfelelőt. Természetesen nem vesszük ki a kezéből a szervezés, ha azt Ön szeretné elvégezni, és a közös munkamegosztásban is partnerek vagyunk.
Visszatérés a szervezési kérdésekhez
Helyszínek - ahol a programtartás zajlik majd
Az egyik legfontosabb döntés a megfelelő helyszín kijelölése a programtartásra, amit Önök bárhol kiválaszthatnak: tartózkodási helyükön helyben vagy máshol a világban. A helyszínek kiválasztásánál mindig elsődleges szempont, hogy az Ön által kért programok ott megvalósíthatóak legyenek.
Alapvetően három lehetőségben gondolkodunk:
-
Az ÖSVÉNY Oktatóközpont által ajánlott, kipróbált helyszínek, ahol évek óta rendszeresen dolgozunk csoportokkal.
-
Az Ön által már kipróbált és ajánlott helyszínek, amelyeket a választott programok szempontjából szakembereink felkeresnek, felmérnek, hogy a legtöbbet tudjunk kihozni a helyszín adottságaiból.
- Lehetnek eddig ki nem próbált, ismeretlen helyszínek is, amit közösen tesztelhetünk, de természetesen ez esetben is előzetesen tájékozódunk, és elvégezzük a biztonságos programtartást lehetővé tévő terepbejárást.
Az ÖSVÉNY Oktatóközpont által ajánlott helyszínek állandóan bővülnek. Róluk a programok egyeztetése során adunk részletes tájékoztatást, illetve az Önök megbeszélt igényei szerint felkutatjuk a leginkább megfelelőket.
Utazás - amivel megközelíthetik a helyszínt, és esetleg a programok alatt is kényelmesen mozoghatnak
A helyszínek megközelítésének leggyakoribb módjai az alábbiak szoktak lenni:
-
Gyalog - amennyiben szeretnek túrázni, vagy a csoport tartózkodási helyéhez közeli helyszínről van szó
-
Tömegközlekedéssel - A MÁV és Volán helyközi járatok valamint a helyi közlekedés elfogadható áron utaztatnak, több szálláshelyünkhöz igénybe vehetőek, bár néha nehezen birkóznak meg a csoportok fogadásával, és igazodniuk kell a menetrendekhez is
-
Bérelt autóbusszal - a legkényelmesebb, leghatékonyabb, de egyben a legköltségesebb, kellő időben le kell foglalni a szállítót, nagyobb távolságokra érdemes választani, előnye, hogy a szálláshely és az útvonal környéke könnyebben bebarangolható, ha a busz a csoporttal marad, ezzel viszont együtt jár a sofőr ellátása is
-
"Telekocsi"-val - elegendő szülői segítséggel, gépkocsival kiváltható a buszbérlés, főleg ha nem túl nagy utazási távolságról van szó
Az utazások természetesen kombinálhatóak is (pl.: a telekocsi a gyalogtúrával, vagy a tömegközlekedés a helyben bérelt autóbusszal, ... stb.), amik már a részletes tervezés során kerülnek megbeszélésre.
Szálláshelyek - ahol együtt élünk egy pár napig, és rossz idő esetén is megfelelő teret biztosítanak
Az ÖSVÉNY Oktatóközpont nem rendelkezik saját épülettel, ezért bevált szálláspartnerekkel dolgozunk.
Szálláspartnereink - együttműködés keretében - gyakran különböző kedvezményekkel segítik, hogy Önnek és csoportjának kedvezőbb árat tudjunk ajánlani, mintha közvetlenül hozzájuk fordulnának.
Itt is többféle lehetőségből választhatnak, és akárcsak a helyszíneknél ez a három alapvető megoldás kínálkozik:
-
Az ÖSVÉNY Oktatóközpont által ajánlott, kipróbált szálláshelyek, ahová rendszeresen visszatérünk, és a partnerség előnyeit Önökkel együtt élvezhetjük
-
Az Ön által már kipróbált és ajánlott szálláshelyek, amiknek a környékét a programtartás szempontjai szerint ugyancsak fel kell mérnünk.
-
Eddig ki nem próbált szálláshelyek, amiket az Önök igényei szerint kutatunk fel, vagy az Önök ajánlására lépünk kapcsolatba velük, a helyszín felmérése itt is fontos kiegészítő lépés.
Az általunk ajánlott szálláshelyek listája is - a helyszínekkel együtt - folyamatosan bővül, amikről a programok egyeztetése során tudunk részletes tájékoztatást adni.
Étkezések - amik szintén felelősek a jó közérzetért
A programok rugalmas kezelhetőségének egyik legnagyobb ellensége, ha más csoportokhoz vagy szolgáltatókhoz vagyunk kénytelenek alkalmazkodni, ami az étkezések esetében egy hasznos időt elpocsékoló veszélyforrás lehet. Érdemes tehát jól választanunk!
-
A résztvevők részben, vagy egészében magukkal hozzák - A legegyszerűbb megoldás rövid programok esetén, gyors és biztosan mindenki elégedett lesz azzal, amit otthonról hoz
-
Az ÖSVÉNY Oktatóközpont által biztosított étkezést választják - Nem kiporciózott mennyiségeket adunk, hanem alkalmazkodunk az étvágyhoz, hideg és meleg étkezést egyaránt biztosítunk, megbeszéljük a menüt, az étkezések időpontját, és csapatépítő programelemként is hasznosíthatjuk
-
A választott szálláshelyen vagy annak környékén rendeljük meg - Kötött időpontokkal jár, cserében kényelmes és más tevékenységekre több energia jut
-
Önellátást választanak - Teljes egészében érvényesülhet a szokásrendszerük és az ízlésviláguk, viszont megfelelő tároló kapacitást, szállítást, szervezést igényel az Önök részéről
Az étkezéseknél is alkalmazhatók vegyes megoldások (pl.: a hideg ételt magunk biztosítjuk és a meleget rendeljük).
Személyes tájékoztatás, közös tervezés
Ha további információkra van szüksége, vagy szívesen megosztja velünk kérdéseit, hívja az ÖSVÉNY Oktatóközpont szakemberét a +36 30 594 83 27-es telefonszámon.
Mindig szívesen állunk rendelkezésre!
|