FIGYELEM! AZ OLDAL FELTÖLTÉS és SZERKESZTÉS ALATT ÁLL.
AZ ALÁBBI TARTALMAK MÉG NEM TELJESEK, DE PROGRAMOK MÁR KÉRHETŐEK.
ÉRDEKLŐNI LEHET: +36 30 594 83 27
Fiataloknak, családoknak, munkahelyi közösségeknek, baráti társaságoknak, azoknak, akik komolyan szeretnek játszani, és együtt lenni a szabadban!
Évek óta figyeljük munkatársaimmal a felnőttek sóvárgó tekintetét, vágyakozó pillantásait, amikor boldogan rohangáló, felszabadultan mesélő gyermekeikért jönnek táborok vagy erdei iskola után. Sokan meg is kérdezik, hogy „Miért nincs ilyen felnőtteknek is?”. Sokféle okot és magyarázatot kereshetnénk, de jobbnak láttuk, ha összeállítunk egy olyan kínálatot, amiből az iskolapadból már kinőtt korosztályok is kedvükre válogathatnak.
CSALÁDI PROGRAMCSOMAGOK
Tartalmas hétvégi programok, ahol a gyerekek és felnőttek együtt tevékenykedhetnek. Általában péntek délutántól vasárnap délig, de iskolai szünetekben vagy hétköznapokra is kérhető.
Az alábbi témakörök választhatóak, a helyszínektől függő összeállításban:
Életvidám hagyományok
 |
Látogatás a lovagkorban
 |
Zsongó természet
 |
A programok összetétele:
-
Ismerkedős és ügyességi játékok - falusi és népi játékok, lovagkori játékok, zene és tánc, erdei és vadászati játékok
-
Helyismereti séta - nevezetességek, kulturális és természeti látnivalók a környéken, régi mesterségek nyomai
-
Kincskereső játék – rejtvényekkel, tájékozódással és játékos ismeretszerzéssel összekötött felfedező játék
-
Természetismereti séták szakvezetéssel - tájékozódás, hasznos ismeretek, tanulságos játékok, kirándulás
- Látogatások - interaktív kilátó-, vár-, arborétum-, vagy múzeumlátogatás, teleszkópos madármegfigyelés, alkotó programok
ÉRDEKLŐDÖM.
IDE KATTINTVA KITÖLTÖM
AZ AJÁNLATKÉRŐ ŰRLAPOT.
|
Kérdése van?
Hívjon bennünket!
+36 30 594 83 27
|
Ugrás a lap tetejére
KALAND PROGRAMCSOMAGOK
Fizikai és szellemi erőpróbák a természetben, ahol biztonságosan belevetheti magát barátaival szokatlan helyzetekben is. Általában péntek délutántól vasárnap délig, de hétköznapokra is kérhető.
„TELEKI SÁMUEL” – NAVIGÁCIÓS KALANDTÚRA
|
 |
Teleki Sámuel gróf (1845-1916) felfedezőként, afrikakutatóként vált híressé. Expedíciójában résztvevő társa nevezte el róla a Kelet-Afrikában emelkedő Teleki-vulkánt, amit Teleki fedezett fel, és maga is bejárta első európaiként kalandozva ezen a vidéken.
|
A túra közösségi játékok, egyéni és csapatos kihívások segítségével valamint hasznos ismeretek kipróbálásával vezet be a tájékozódás módszereibe nappal és éjszaka, aminek a végén kiderül, hogy mindenki haza talál-e.
-
játékok, közösségi feladatok
-
térképes és navigációs ismeretek
-
egyszerű mérőeszközök készítése és használata
-
GPS használata, terepi navigáció
-
felfedezések adó-vevővel
-
kalóztérképek és kincskeresés
-
rejtvényekkel teli kalandpálya
-
hazatalálás
Ugrás a lap tetejére
|
„XANTUS JÁNOS” – EXPEDÍCIÓS KALANDTÚRA
|
 |
Xanthus János (1825-1894) természettudós, utazó, néprajzkutató, a budapesti állatkert első igazgatója. Karl May – miután levélben engedélyt kért tőle - róla mintázta meg híres indiánregényeiben szereplő Old Shatterhand alakját.
|
A természet iránt érdeklődő ember mindenhol talál újabb és újabb felfedezni valót. Még a témában járatlant is megigézi egy-egy látványos vagy apró csoda, amely a mi itthoni „vadonunkban” is lépten-nyomon fellelhető. Kirándulásunkon bevezetést nyernek a természet felfedezésének egyszerű, de mégis lenyűgöző kalandjába. Ehhez biztosítunk érdekes helyszíneket, szakértő terepvezetőt, felszerelést és tudományos hangulatot.
-
megfigyelések, mérések, vizsgálatok a természetben
-
tájékozódási ismeretek
-
eszközök készítése, használata és vizsgálatok végzése
-
ismerkedés különböző tudományterületekkel
-
felfedezések adó-vevővel
-
fotózás, gyűjtögetés
-
bepillantás az Univerzum és a mikrokozmosz titkaiba
-
jegyzetek a tudomány margójára
Ugrás a lap tetejére
|
„DERSZU UZALA” – TÚLÉLŐ KALANDTÚRA
|
 |
Derszu Uzala (kb. 1849-1908) gold (nanaj) vadász az orosz Távol-Kelet vidékéről, aki a tajgában töltötte az életét, és együtt lélegzett az őt körülölelő természettel. Barátja és vezetője volt Vlagyimir Arszenyev kapitánynak és térképező csapatának, és ezáltal hőse lett a közös kalandjaikról írt könyvnek, ami alapján Oscar-díjas film is készült.
|
Ösztönös reakcióink és tudatos döntéseink egyaránt hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ép bőrrel ússzunk meg egy nem várt kalandot. Túránk során olyan alapkészségeket ismerhet meg, és próbálhat ki, amelyek túlélő helyzetben is előfordulhatnak, közelebb hozzák a váratlan szituációkban hozott jó döntésekhez, és újra rátalálhat ember és természet megbomlott összhangjára.
-
felkészülés testben és lélekben
-
túlélőeszközök
-
jelek és rejtjelek
-
tájékozódás nappal és éjszaka
-
nyomolvasás és nyomkövetés
-
tűzgyújtás, menedékkészítés, élelemkészítés
-
terepíjászat
-
hazatalálás
Ugrás a lap tetejére
|
„KILIMANDZSÁRÓ” – SPORTOS KALANDTÚRA
|
 |
A Kilimandzsáró kúpja 5896 m magas rétegvulkán Tanzániában. Miközben a kontinens legmagasabb hegye, egyike a világon legkönnyebben megmászható magasságoknak. Hófödte csúcsával messze Afrika tájai fölé emelkedik, ahonnan remek kilátás nyílik a környező szavannákra.
|
Fizikai állóképesség és szellemi kihívások egyaránt, ahol kipróbálhatják ügyességüket, jólesően megmozgathatják izmaikat. Az aktív kalandok mellett – pihenésképpen – közös főzés közbeni beszélgetésre, feltöltődésre is jut idő.
|
„UBUNTU” – LÉLEKEMELŐ KALANDTÚRA
|
 |
Az „Ubuntu”afrikai eredetű kifejezés, és olyan gondolatvilágot fogalmaz meg, amelyben egyedülálló emberi lényként is megtapasztalhatjuk, hogy részei vagyunk egy nagyobb egésznek
|
Kilépve a mindennapi rutin elnyomó ütemességéből, a lélekcsendjében meghallhatjuk az anyatermészet felénk suttogó hangait, és figyelhetünk saját belső ritmusainkra is. A társaink és a köztünk rezdülő lélekszálak felszabadítják bennünk az érző és alkotó embert, hogy bátran átölelhessük a Világot. Egy elfeledett világot nyitunk meg újra, hogy feltöltődve és letisztult lélekkel vághassanak bele a mindennapok megpróbáltatásaiba.
|
CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMCSOMAGOK
Aktív kikapcsolódás, játék, tapasztalás, hogy felszabaduljanak az energiák, nőjön az összetartó erő és a teljesítmény. Hétköznapokon és hétvégeken az első nap délelőttől harmadik nap reggelig, 2 nap és 2 éjszaka.
Csapatépítő program sok van. Ahhoz, hogy jól kihasználhassuk egy-egy csapatban végzett tevékenység hatékonyságát, előzetesen felmérjük a csapatot, és a kitűzött célok mentén, tudatosan erősségeikhez és gyengeségeikhez hangoljuk a feladatokat.
A programok alapelmei, amelyek köré rendezzük a tevékenységeket, és amelyek végigkísérik a választott témák szerinti kihívásokat:
JÁTÉKOS CSAPATÉPÍTŐ PROGRAM
|
 |
Játszani jó! Móka és kacagás! És mivel a játék egyben komoly dolog is, a felszín alá tekintve fontos tanulságokat találunk, amiket megismerve dönthetünk róla, hogy hogyan érdemes változtatni a viselkedésünket.
|
-
játékok és közösségi feladatok
-
közösségépítő és ügyességi játékok
-
ön- és társismereti gyakorlatok
-
játékos természetismeret
-
egyedül és csapatban
-
mozgásos játékok
-
szerepjátékok
-
korok és szokások
-
mítoszok és mesék
Ugrás a lap tetejére
|
HÉTPRÓBÁS CSAPATÉPÍTŐ PROGRAM
|
 |
Kihívások és próbatételek tarkítják az életünket, néha ritkásan, néha rendkívüli sűrűségben. Lehetetlen lenne mindre felkészülni, de a kötetlen gyakorlás, sokféle helyzet kipróbálása és elemzése edzésben tart és felvértez a nehezebb időkre.
|
|
PORTYÁZÓ CSAPATÉPÍTŐ PROGRAM
|
 |
Igazi küldetés, ahol az ügyesen elsajátított tudás birtokában mindenki egy célért dolgozhat! A felkészülés és a komplex kihívás ideje alatt sem mulasztjuk el azonban összegyűjteni és elemezni döntéseink mozgatóit és következményeit, a megújulás és a tapasztalatszerzés érdekében.
|
|
SPORTOS CSAPATÉPÍTŐ PROGRAM
|
 |
A sport nem csak az izmainkat mozgatja meg, de az egész szervezetünket jobb formába hozzá. A mozgáshoz kapcsolt szellemi és ügyességi kihívások pedig összetett fejlesztő hatással segítenek, hogy kilépjünk a megszokottból, és tudatosan feldolgozzuk sikereinket és kudarcainkat.
|
|
EGYEDI PROGRAMÖSSZEÁLLÍTÁSOK, KIEGÉSZÍTŐ PROGRAMOK
Személyes tájékoztatás, tanácsadás
Ha további információra van szüksége, vagy szívesen megosztja velünk kérdéseit, hívja
az ÖSVÉNY Oktatóközpont szakemberét a +36 30 594 83 27-es telefonszámon.
Mindig szívesen állunk rendelkezésre!
Kövessétek az ÖSVÉNY-t! A természet titkaihoz vezet!
|